100 feliratkozós különkiadás

Drága Olvasók!

Nagyon szépen köszönöm ezt az élményt is, hogy már a harmadik fejezet után összejött a 100 feliratkozó, és ennyi ember van pozitív véleménnyel a történet iránt.

Köszönöm, hogy vagytok nekem, és támogattok minden pillanatban!

Nem is húznám tovább a szót...

All the love xx

Barby

ZAYN SZEMSZÖGE

"All my life, you stood by me,

when no one else, was ever behind me..."

Ha az életemet valamihez kellene hasonlítani, talán azt mondanám, olyan mint a Piroska és a farkas. Tegyük fel, hogy én vagyok Piroska és az élet a farkas. Mindenki ismeri a sztorit. A kiscsajt jól lóváteszi a farkas, ahogy engem is. Aztán mit csinál? Megeszi. Szó szerint megzabálja. Játszik vele, mint egy ócska sakk-készlettel.
De mit tehettem volna? Sodródtam az árral, és hagytam, hogy a farkas megemésszen.

***

- Jó reggelt, édes! Jól aludtál? - csikizte meg a velem szemben fekvő szőkeség a mellkasomat, aminek a fedetlenségét a paplan okozta. Közelsége feszélyezhetett volna, de nem tette, hiszen már több éve így alszunk. Alszunk is. Részben. 

Ajkaival közeledett felém, miközben a karom átvándorolt a derekára, így húzva őt egyre közelebb magamhoz.
Ki ne örülne egy ilyen fogadtatásnak? Élete szerelme mellette fekszik anyaszült meztelen, és közben megcsókol.
- Ha itt vagy mellettem, csak jól aludhatok - érzelgősködtem, és az ajkaimat erősen az övéhez préseltem. Tenyeremmel befedtem a hozzám közelebb lévő arcát, mutatóujjamal pedig óvatosan cirógatni kezdtem.
Egyre hevesebben csókoltam, akaratosabban, miközben a nyelvünk is bekapcsolódott a folyamatba. Ujjaim az arcáról lecsúsztak a nyakán, egyenesen végig az oldalán, míg Perrie csípőjéhez nem értek. Akkor magamra fordítottam a lányt, mire ő belenevetett a csókba.
De szeretem ezt. Mikor nincs kötöttség. Semmi. Csak ő meg én. Csak mi.
Perrie hirtelen elhúzódott, ami megtörte az egész varázst.
- Maradj még! - kérleltem, miközben a szőkeség már kifele igyekezett a biztonságot nyújtó ágyból.
- Szívem, te is tudod, hogy mennem kell! - Túlzottan lehorgasztott ajkai csaknem a tiszta padlót verték. - Veled tölteném az egész napot, ha lehetne... - vallotta be, inkább a szekrénynek, mintsem nekem, szegényt majdnem elnyelte az a behemót doboz, ami tele van ruhákkal.
- Az ágyban? - faggattam csábos mosollyal az arcomon, az be szokott válni.
Perrie kidugta a fejét a tucatnyi cucc közül, majd mintha beleegyezett volna a dologba, közelebb húzódott, egészen addig, míg maximum egy centi lehetett az orrunk között. Tekintetem végig puha ajkát figyelte, ahogy az mozog.
Hirtelen elhúzódott, és a feje helyén egy párnát találtam, ami pont felém repült, mégpedig szélsebesen, nem állt meg, egyenesen az arcomba csapódott, pontosabban az orromba. A szoba másik felében Perrie aranyosan nevetett, mire én az orrnyergemhez kaptam, hogy kiszedjem onnan valahonnan a hirtelen belenyilalló enyhe fájdalmat.
- Ezt miért kaptam? - nyöszörögtem, mint valami félhulla, akit az előző pillanatban ért egy kemény pisztolygolyó. - Kérek gyógypuszit! - Ujjammal a gyilkos pontra mutattam, de a lány csak nevetett, és nem is törődött a fájlaló sérülésemmel. Lehet, hogy eltört, ő meg itt kacarászik! Nők...
- Megérdemelted - nevetett ki, mire felálltam, és visszarántottam az ágyba, úgy ahogy volt, félig ruhástól, félig egy szál melltartóban...
- Kapok gyógypuszit? - tettem fel megint a kérdést, mélyen a szerelmem szemébe nézve.
A szőkeség úgy tett, mintha elgondolkozna, de tudtam, ezt előre kitervelte.
- Kapsz - válaszolta bohókásan, és hirtelen mozdulattal egy apró puszit adott az orromra. - De most már tényleg mennem kell - fészkelődött megint ki az ágyból, ahova visszahúztam, és amire büszke voltam.
- Akkor menj mihamarabb, mielőtt meggondolom magam, és betelefonálok a főnöködnek! - ugrattam, és a tenyeremmel rácsaptam a fenekére.
- Ne incselkedj! - figyelmeztetett mosolyogva, majd kisétált a szobából a kezében a felsővel, amit mára tervezett felvenni.
Amint kitette a lábát a küszöbön, a mobilomhoz nyúltam, mivel meg kellett néznem, hagyott-e üzenetet a főnököm, Josh. Nagyjából velem egyidős lehet a srác, igaz, mikor meghallottam, hogy új főnökünk lesz, azt hittem, valami zöldfülű pisis lesz, aki az apja befolyásán került az élre. És részben igazam is volt. Tényleg az apja miatt, Mr. Miller miatt, aki az egész vállalat feje, került a pozíciójára, de annyira kezdő, mint én. Márpedig, ha ügyvédi munkáról van szó, nem számítok éppen annak. Sok mindenben félrevezet a látszat. Vegyünk például engem. Kívülről, mint egy utcagyerek, néha szakadt ruhák, bőrdzseki, ha nagyon muszáj, akkor esetleg felveszek öltönyt. Mondjuk egy esküvőn. De többször nem nagyon. A tetoválásaim számát húsz után már nem számoltam. Mit nézne ki egy ilyen emberből valaki? Maximum annyit, hogy drogdíler, semmi többet. De nagyot tévednek. Mindig is érdekelt az igazságszolgáltatás, főleg apám alkoholista ítéletei után, mikor minden szarságáért engem büntetett. Akkor elhatároztam, semmi pénzért nem leszek ilyen, és az igazságért fogok harcolni. Nem tagadom, gimnáziumban a tipikus rosszfiú voltam, de mindig is tudtam, miért harcolok. És eljutottam az egyik legjobb ügyvédi egyetemre, a Harwardra. Magam se tudom, hogyan, ráadásul ösztöndíjjal, ami nagy szó. Letettem az ügyvédi diplomát, sokat jártam gyakorlati munkára, ahol nagy nevekkel dolgozhattam, és elleshettem tőlük dolgokat. Így történt, hogy egy huszonkét éves, egyáltalán nem ügyvédnek kinéző embernek adták ezt az állást itt, a Miller cégnél.
Perrie-vel még középiskolában ismerkedtem meg. Szerettük egymást. Legalábbis én szerettem. Az még akkor kiderült, hogy ő annyira engem nem.
Persze, hülyeség újra felhozni a régi sérelmeket, hiszen azok már elmúltak. El, a nyavalyát. 
Ő volt a gimi legjobb csaja, mindenki őt akarta. A bombázó istennőt, Perrie Edwards-ot. És ki szerezte meg? Naná, hogy a bradfordi rosszfiú. Szerény személyem. Senki sem tudta, mi vonzza őt hozzám, de így történt. Buliztunk, szórakoztunk, mindent, amit egy tinédzser csinál. Néha cigiztünk, és sokszor kikötöttünk az ágyban, tény és való. De a kezdetekkor hittem benne, hogy nem ezért kellek neki. Mert jó vagyok a szexben. Hanem meglátta bennem a jósrácot, amit addig senkinek se mutattam meg. De egyik alkalommal bebizonyosodott az ellenkezője, mikor az akkori legjobb haverommal találtam nagyban pettingelni. Azonnal szakítottam vele. Ez történt a végzős év elején.
Egy nyomorult szarzsáknak éreztem magam, de nem volt erőm visszavágni amiatt, amit tett. De nem is a tette miatt! Hanem, amit lelkiekben okozott... Én tényleg... Szerelmes voltam belé. Ő pedig eldobott, mint egy használt sakk-készletet, pedig soha a büdös életben nem sakkoztam.
Azonban az élet ismét közbeszólt. Azt hittem, sosem látom. Azt akartam, hogy sose lássam többé. De egy hülye nagy eseményre, amit Mr. Miller szervezett, eljött ő is. Természetesen az apja jóvoltából, de a lényeg, hogy ott volt. Meseszépen nézett ki, és mikor odajött hozzám, egyszerűen nem tudtam már rá haragudni. Újra összejöttünk, és ez már két éve...
- Szia, szívem, elmentem! - közölte, és visszajött hozzám a hálóba, hogy adjon egy búcsú csókot. - Szeretlek! - suttogta, miközben az ajkai elváltak az enyémtől.
- Én is szeretlek! - válaszoltam, és a tarkójánál fogva visszarántottam.
Kezét a mellkasomra téve csókolóztunk, nyelveink egybeforrtak.
- Mennem kell - húzódott el óvatosan, és mielőtt válaszolhattam volna, már csak a halk cipőkopogását lehetett hallani.
Egy újabb reggel veszekedés nélkül.
Mint minden "komolyabb" párkapcsolat, mi is itt állunk. Veszekedéssel teli. És a téma mi lenne? Házasság.
Körülöttem mindenki szeretné, ha megnősülnék. Anyám, hogy mihamarabb legyenek unokák. A három lánytesóm pedig már legszívesebben a koszorúslány ruhára készülődne. És Pezz... Ő akarja legjobban. Családot akar. Gyerekeket. Amire én még nem vagyok felkészülve.
- Gondolkodnom kell - mondtam az ürességnek.
Kikeltem az ágyból, rekordidő alatt találtam egy fekete felsőt, nadrágot, meg a bakancsom, amiket alig fél perc alatt kaptam magamra, és már indulásra készen is álltam.
Délután úgyis bemegyek melózni, addig is, hadd élvezzem a friss levegőt, túl fehér itt minden.
Szaladva szedtem a lépcsőfokokat, hogy mihamarabb megszabaduljak az itt kialakult gondoktól. Leakasztottam a kulcsot a helyéről, és már kint is voltam a szabad levegőn. Intettem Bobnak, a sofőrömnek, aki egyben a testőröm is. Mivel nincs kutyánk, ki vigyázna egy ekkora házra, ha nem egy kocsivezető, aki mellesleg akkora mint egy teherautó? 
A közeli park fele vettem az irányt. Pedofilnak hangzik, de szeretem nézni, ahogy az emberek itt csak úgy vannak, mintha semmi problémájuk nem lenne. Leültem egy padra, ami közvetlen a park közepén álló szökőkút mellett állt. Egy nő a kislányával, a kacsákat etette, pedig külön ki van írva, hogy tilos. Don't worry! Galambok mászkáltak minden felé, amiket egy öregember szokásos módot etet.
Erről jutott eszembe valami.
Rögtön felkeltem, és céltudatosan egy olyan helyre mentem, ahol eddig még nem jártam. Vagyis jártam, csak azon a helyen még nem, pedig annyiszor elhaladtam mellette.
Chilli Tattoos.
Szerencsémre a "nyitva" felirat állt rajta.
- Segítség! - hallottam a hangot bentről. - Segítség! - ismételte meg a nő, most még hangosabban.
Beléptem a szalonba, és sietve a hang felé közeledtem. Mikor megláttam a lányt, akinek az ölében egy pár évvel fiatalabb srác ült, miközben felhúzta a pólóját, tudtam, miért kiáltoznak.
Gondolkozás nélkül odaléptem, és az öklömmel egyenesen a srác orrához közelítettem, mégpedig nem kis sebességgel. Mikor a kettő egymáshoz ért, a porc nagyot reccsent, és vér fröccsent az anyagra.
- Szerintem jobb, ha a hölgy dönti el, mikor veszi le a ruháit és mikor nem, értetted, öcsi? - kérdeztem idegesen, de legfőképpen mérgesen a hormon fűtött sráctól.
- Vagy különben mi lesz? Megversz? - Látszott rajta, ha nem tartom vissza, akkor már abban a pillanatban nekem ugrott volna a kis szarzsák. Keménykedni próbált, de nem sikerült neki.
- Ha kell, ja. És hidd el, nem lesz kellemes - vágtam vissza, mire visszavett az arcából, és kezdte látni, tényleg nem viccelek, és képes leszek péppé verni akár itt is.
- Oké, oké, békén hagyom a csajod, csak engedj el - szart be a kisgyerek, mire elengedtem az eddig szorongatott, ezer évig csinált haját. A kezem ragadt a rátapadt egy kiló zselétől, amit egy a girnyó magára kenhetett reggel a tükör előtt, ezért jobbnak láttam a gatyámba törölni azt.
A srác rögtön kifutott a szalonból, de mint akinek a seggébe csípett egy darázs. Már csak a sikítást vártam volna.
- Jól vagy? - fordultam a lányhoz, miután láttam, hogy a fiúnak hűlt helye.
Most volt időm jobban szemügyre venni. A baleset miatt vörös haja úgy nézett ki, mint egy fészek, de még így is gyönyörű volt. A festékkel is mértékkel bánt, nem úgy mint egyes lányok, akiket az utcán lehet látni.
A kérdésemre nem felelt semmit, csak bólintott.
- Akkor jó - Egy kis ideig egyikünk sem szólalt meg, de aztán folytattam - Épp enni készültem valahol, és nem szívesen hagynálak most egyedül. Velem tartasz? - invitáltam.
Mikor ránéztem, tudtam, hogy valami különleges van benne, nem csak a kinézetében, de kétségtelen az is lélegzetelállító, hanem a múltjában. Van valami, ami vonzott hozzá, ami feltetette velem ezt a kérdést, miközben az egész egy nagy kamu volt.
De mikor kimondta, hogy "Rendben.", nem bántam az egészet.