2015. november 6., péntek

Negyedik fejezet


Huszonnégy órán belül másodszor ébredtem egy kórházi ágyban. Fasza. Pislákolva nyitottam ki a szemeimet, miközben egy nagy folt szegélyei és vonalai alakultak ki a szemem előtt. Mogyoróbarna haja az egekbe meredt, mint aki nemrég kelt fel. Valószínűleg így is volt. Sötét íriszeit egyenesen rám meresztette, és mikor meglátta, hogy őt nézem, mosoly ült ki az arcára.
- Alex - suttogtam önfeledve, és legszívesebben a nyakába vetném magam.
- Bébi, hogy vagy? - Kelt fel a fotelkából, ahol eddig szundikált. Leült az ágyam szélére, tenyerét a kézfejemre helyezte, nem is tudva ezzel, hogy ettől a szívverésemet az űrig lökte.
- Őszintén? Fáradtan - mondtam ki, mire fejével felém közeledett, és mikor elég közel ért ahhoz, hogy egy centi válasszon el egymástól, ajkait az enyémnek tapasztotta, így próbálva erőt adni. Önkénytelenül is kiszabadítottam a kezeimet a takaró alól, hogy dús hajába túrhassak velük. Így is tettem, ezzel még közelebb húzva őt magamhoz.
- Hmm - húzódott mosolyra csókolózás közben a szája. Először csak lágyan, vágyakozóan estünk egymás ajkának, de a külön töltött idő miatt egyre nagyobb sóvárgás és durvaság vette át a gyengédség helyét. Úgy faltuk egymást, hogyha valaki külső szemmel látná, biztosan azt hinné, épp a reggelim fogyasztom el. Közben a tenyere utat talált a ronda kórházi felső szegélye alá, és ahol a bőrünk összeért, a sejtjeim csak úgy lángoltak. Végül a nyelvével pecsételte meg a csókot, amiután már nem bírtam tovább várni.
- Akarlak! - suttogtam az ajkaiba, mire nevetőgödröcskéi ismét feltűntek, amit annyira szeretek.
- A kórházba? - Mélyen a szemébe néztem, amik csak úgy csillogtak, mint aki megnyerte a lottó ötöst.
- Miért ne? Szeretem a kihívások - válaszoltam nemes egyszerűséggel, amit egy kacajjal díjazott.
Megfogta a szemem, és a szemembe nézett.
- Cica, tudod mennyire szeretlek, de nem kísérelem meg, hogy a lábadozási időd alatt ne engedjenek be többször hozzád. Márpedig, ha itt és most szexelnénk egy jót, bár mire se vágyom jobban - vallotta be -, valószínűleg kitiltanának tőled - nevetett fel, gondolom megjelent előtte e kép, ahogy a doki belép a kórterembe, eltátja a száját, motyog valamit, aztán megkéri Alexet a távozásra. Tényleg muris lenne. De igaza van. Felállt az ágyról, haja most még jobban össze lett kócolva, mint amilyen azelőtt volt. - Figyi, bébi, most mennem kell melózni. Sajnálom, hogy nem lehetek itt veled, de vár a munka, aztán amint vége, bejövök, ígérem. - Lehajolt, és nyomott egy puszit a fejem búbjára. - Szeretlek - mondta, majd gyengéd búcsúcsókot leheltem az ajkaira, hogy egész idő alatt ezen járjon majd az esze. De gonosz vagyok. 
- Én is szeretlek - válaszoltam, mire még egy utolsó alkalomra egymásra találtak ajkaink.
- Komolyan mennem kell, de ha így folytatod megcsináljuk, amit az előbb kértél, és nem fognak érdekelni az orvosok vagy a főnököm - nevetett két csók között.
- És az nekem hol baj? - kérdeztem tőle mosolyogva, miközben ajkaim egyre feljebb kúsztak az arcán egészen a fülééig. Ott gyengéden beleharaptam a fülcimpájába, maradásra késztetve. - Maradj! - suttogtam a fülébe.
- Tudod, cica, mennyire szeretnék, de nem lehet - nézett mélyen a szemem, de én azért egy búcsúpuszit még nyomtam az ajkára.
- Na menj, mielőtt meggondolom magam! - csaptam a mellkasára, mire röhögve hátat fordított, és az ajtóhoz sétált. A küszöbről még visszanézett, és dobott egy puszit még a onnan. Néztem egy ideig, de aztán elnyelte a távolság.

***

Négy nap. Még ennyit kellett bentmaradnom abban a retkes, büdös, kórház szagú szobában. Szerencsére Alex elintézte nekem, hogy Dave ezt elnézze nekem, de azért felhívott, hogy mi van velem, ami rendes dolog volt tőle.
De amint hazaértem, másnap már várt engem is munka.
- Na, hogy vagy, Vöröske? - kérdezte a főnököm, ahogy beléptem az üzletbe. A táskámat ledobtam az irodának nevezett helységbe, vagy inkább lyukba.
- Ha még egyszer vöröskének hívsz, esküszöm, fogom a tetoválópisztolyt - mutattam az asztalra, ahol a tárgy feküdt -, és egy méretes faszt rajzolok a seggedre vele, megértetted? - Dave-re néztem, akinek aprókat kuncogott az ígéretemen. - Nem vicceltem, te is tudod - Naná, hogy nem vicceltem.
- Oké-oké - tette fel a kezét, mint aki megadja magát. - Na, és hogy sikerült kórházba juttatnod magad? - terelte a témát.
- Elüttettem magam - vágtam rá, mire Dave megrökönyödve nézett rám.
- Szánt szándékkal? - méregetett, mintha azt lesné, mikor lesznek újra szuicid hajlamaim.
- Nem éppen - feleltem, de szerencsémre éppen akkor lépett be egy vendég az ajtón.
A meleg miatt egy rövid ujjú pólót és farmert viselt, miközben napszemüvege alól figyelt.  Megállt az ajtóban, és feszültség oldás miatt beletúrt göndör, barna hajába. Egy darab tetoválás sem volt rajta, nem értettem, hogy mit keres itt. Erős karjára csak úgy feszült az anyag. Mikor észrevette, hogy méregetem, lekapta a napszemüvegét, és a pólójába akasztotta.
- Hiányoztam, Jade? - kérdezte vigyorogva.
Ezer éve nem láttam. Naná, hogy hiányzott.
Könnyek gyűltek a szemembe, majd rögvest a nyakába vetettem magam. Hirtelen a lábam elvált a talajtól, és körbeforgott velem a terem. A fiú erős karjában tartott, és úgy pörgetett meg, mint egy királylányt.
- Josh - fúrtam a nyakába az arcom. - Annyira, de annyira hiányoztál - vallottam be neki.
Az előbb méregetett, erős karjával szorosan átfogta a derekam, így még közelebb húzva minket egymáshoz.
- Te is nekem, Kislány. - Letett a talajra, hogy most már tudjunk beszélgetni is.
Hátravetettem egy pillantást, de Dave elhúzott, el kellett mennie, esetleg van érzéke hozzá, hogy mikor lépjen le.
- Uramatyám, Josh! Hogyhogy itt vagy? - kérdeztem elámulva még mindig attól, hogy itt van.
Hat éve nem láttam, de az alatt a hat év alatt sokat változott.
Izmosabb lett, férfiasabb, de aranyos kisfiús fáját még huszonkét éves létére is meghagyta, hosszú göndör hajával együtt.
- Nem bírtam tovább már Ausztráliában, és amúgy is megígértem, hogy még visszajövök, nem? Mindig állom a szavam - villantotta rám a mosolyát. Josh mindig is az a fiú volt, akiért bomlottak a csajok. Szexi, göndör hajú, kedves és gitáros, jó hanggal megáldva.
- Igen, megígérted - mosolyogtam.
Emlékszem, Josh volt az első szerelmem a suliban. Soha, senki nem tetszett még nekem azelőtt, soha nem éreztem még olyat, amilyet iránta anno. Aztán kilencedik közepe felé közeledni kezdett hozzám, lassan megkedveltem, megnyíltam neki és barátok lettünk. Aztán egy kicsit több... De nem tarthatott sokáig az egész. Josh szülei Sydney-ben kaptak munkát, így a fiukat is magukkal vitték értelem szerűen. Fél évig voltunk együtt, de akkor boldog voltam. Eszméletlenül boldog. De jobban szerettem annál a fiút, hogy távkapcsolatba bocsátkozzunk. Új életet kellett kezdjen. Méghozzá nélkülem. De megígérte, hogy visszajön, és most itt van. Itt áll velem szemben, és én még mindig nem hiszem el. 
- Ne sírj, cica , itt vagyok most már, rendben? - Ujjaival az államat támasztotta, rávéve így, hogy a szemébe nézzek. - Most már újrakezdhetünk mindent, érted? Új életet kezdhetünk, és a szüleim nem szólhatnak bele, hogy kivel vagyok, vagy hogy hol. - Tényleg, azt nem is említettem, hogy a volt pasim szülei nagy, céges emberek, és nem díjazták, hogy a fia egy olyanfajta punk, rocker lánnyal jár, amilyen én vagyok, és voltam akkor is.
Elfordultam, nem bírtam a szemébe nézni. Hazajött, értem. Tényleg. Megtartotta az ígéretét. De, hogy mondjam meg neki, hogy csak barátok lehetünk, mert van pasim?
- Mi a baj, édes? - kérdezte, mikor meglátta, hogy potyognak a szememből a könnyek. - Tovább léptél - mondta inkább kijelentve, mint kérdezve.  Kezével a homlokához kapott, és dörzsölgetni kezdte. - Persze, hogyan is hittem volna, hogy megvársz. Gyönyörű vagy, biztos vagyok benne, ahogy leléptem a balfasz Evans lecsapott rád.
Nem tudtam, mit gondoljak. Szólni akartam valamit, de nem jött ki semmilyen hang a torkomon.
- Sajnálom - mondtam ki végül. - De elmentél. - A könnyeim már patakokban folytak. - Azt hittem, soha többet nem látlak. Nem tehettem mást, tovább kellett lépnem. El kellett, hogy engedjelek, Josh. Te is ezt tetted volna a helyemben - csúsztak ki a szavak sírástól elfojtott hangon.
- Ezt még hat éve kellett volna lerendeznünk. Azt hittem megértesz. Azt hittem, megbízol bennem annyira, azután az este után... - Szavai felidézték bennem azt az éjszakát. Egy nappal azelőtt volt, hogy elment. Olyan pecsét is lehetett arra, hogy még megtalál, és újra együtt leszünk. De nem lehettem olyan önző, hogy ezt hagyjam neki. Tudtam már akkor is, hogy a szüleinek igaza volt. Nem illettünk össze egyszerűen. -  Szereted? - kérdezte halkan.
Tudtam, kire gondol. Alexre. Alex Evansre.
- Igen - válaszoltam, miközben a bakancsomat fürkésztem. A ruhám szegélyével játszadoztam, hogy leplezzem az idegességemet, de annyira nem használt.
Josh újra a homlokához kapott, és már fordult is volna meg, hogy elmenjen. Ki tudja, talán vissza Ausztráliába.
Már lépte volna át a küszöböt, de visszafordult.
- Akkor még annyit mondj meg, hogy van-e még esélyem - kérte.
Nem akartam elveszíteni. Önző vagyok, nagyon önző.
- Igen - böktem ki, mire Josh arcára egy angyali mosoly jelent meg. - De először legyünk csak barátok, ugye megérted? Nem akarom nulláról kezdeni. - És el sem akarlak veszíteni tettem hozzá magamban.
- Teljesen megértem. Sajnálom, amiért rádripakodtam. Nem tudom, mit hittem. - Gyors léptekkel jött vissza, én pedig engedtem, hogy a testével körülöleljen. - Sajnálom - suttogta a fülembe. - Olyan seggfej voltam, amikor azokat mondtam neked. Még mindig sokat jelentesz nekem. És igazad van, fordított helyzetben én is ezt tettem volna.
- Köszönöm - suttogtam a semmibe.
- Nincs mit köszönnöd - vágta rá. - Megígértem. - Kotorászni kezdett a pénztárcájában, majd elővett egy névjegykártyát. - Tessék. Hívj fel, ha készen állsz - mondta megértően.
Lenéztem a papírlapra, amin ez állt:
Josh Miller, a Miller New York-i ügyvédi vállalat vezetője. És mellette a telefonszáma.
Azta. Ez aztán nem semmi állás.
- Most, hogy elég idős lettem ahhoz, hogy egy vállalatot vehessek a kezembe, kértem apámat, hogy helyeztessen vissza New Yorkba. Neki kapóra jött, hogy a fia vezető akar lenni az egyik legnagyobb cégénél, nekem meg, hogy közel lehetek hozzád - mesélte el a történteket. - De most mennem kell, az egyik segédem, szabadnapot vett ki, és elengedtem, így nekem kéne tartani a frontot a cégnél...
- Semmi gond, hív a kötelesség, menj csak! - öleltem meg utoljára.
- Hívj fel, ha úgy érzed! - kérlelt Josh, majd egy puszit adott az arcomra.
- Rendben - feleltem, mire a fiú hátat fordított, és kilépett az ajtón.
Kopogtak.
Kintről beszélgetés zaja hallatszott ki, közben pedig egy nő lépett be a szalonba. Hosszú, szőke haja lobogott minden lépésénél.
- Jöhetünk? - kérdezte, de nem értettem, ki lenne még rajta kívül. Aztán megtudtam.
Egy kemény bőrdzsekit viselő, fekete hajú férfi lépett be mögötte, ahogy lóbálta a kezét, láttam, még ott is van egy tetoválás. Orrán napszemüveget viselt, de így is felismertem.
Zayn volt. A megmentőm Zayn.
- Mindkettejüknek lesz? - kérdeztem kicsit fátyolos hangon.
- Nem, csak a hölgynek - válaszolta Zayn.
Tegyünk úgy, mintha nem is ismernénk egymást. Pipa. 
- De szerintem tegezzük egymást - szólt közbe villogó mosollyal a szőke lány Zayn mellől.
- Rendben - egyeztem bele. - Akkor ülj be a székbe! - kértem, mire engedelmeskedett.
- Édes! - szólította meg a fiú a barátnőjét. - Nem lenne gond, ha elmennék egy kicsit, de ígérem, maximum negyed óra, oké?
- Menj nyugodtan, szerintem elleszek - válaszolta neki a szőkeség.
Bírom a csajt. Nem tudom, hanyadik tetoválása, de ha az első is, biztosan nem fél, ráadásul a szőke libák nem szokták csak így elengedni a pasijukat. Rögtön féltékenykedésbe kezdenek, ha már egy percet nem velük tölt a fiújuk...
Zayn kilépett az ajtón, de előtte még nyomott egy puszit a barátnője feje búbjára.
- Hova szeretnéd? Vagy van valami elképzelésed? - kérdeztem tőle, igyekeztem elfojtani a történtek hegeit, amik most felszakadtak.
- Ide - mutatott a derekára. - Egy kisebb motívumra gondoltam, valami ilyesmire. - Vett elő egy papírlapot, amire egy madár volt rajzolva.
- Tökéletes lesz - válaszoltam, aztán kaptam a fertőtlenítő után, de nem bírtam.
Tökéletes. 
A hegek túlságosan is fájtak ahhoz, hogy elfedjem őket. Könnyek hadjai indultak útnak az arcomon.
- Baj van? - kérdezte a lány a székben.
Kedves. Ezt szarkazmus nélkül.
- Nincs, minden oké - válaszoltam, miközben szipogva letöröltem az arcomról a sírás nyomait.
- Nekem nem úgy tűnik - állt fel a székből a lány, hogy ide tudjon jönni hozzám. - Uramatyám, bocsi, nagyon tapintatlan voltam, nem akartalak így letámadni, hisz' még csak a nevemet, sem tudod. Mellesleg Perrie vagyok - nyújtotta a kezét a bemutatkozás során.
- Jade - nyögtem ki, és elfogadtam a felém tolt tenyeret. - Talán kicsit tapintatlan vagy, de attól még figyelmes - mondtam neki mosolyogva, mire nála is megjelentek a nevetőgödrök.
- A barátodhoz van köze, aki itt volt? Összevesztetek? - kérdezte, mire elszomorodtam.
- Hosszú történet - válaszoltam legyintve.
- Nekem van időm, Zayn várhat, ahogy a tetoválás is. Az úgyis csak egy hirtelen elhatározás volt - vallotta be nevetve. - Nem akarsz kávézni? Tudok egy jó helyet. És akkor elmondhatod, már ha gondolod...
Mit veszíthetek vele? Ez a lány kedves, aranyos, és segíteni akar az én elcseszett életemen azzal, hogy meghallgat.
- Rendben, és köszönöm - mosolyodtam el a kedvességén. De a főnököm meg fog ölni, így is ez az első munkanapom, amióta kijöttem a kórházból, mindegy. Meg fogja érteni.
- Igazán nincs mit - válaszolta, és megsimította a karom. - Mehetünk?
Bólintottam, és már kint is voltunk az üzletből. 

20 megjegyzés:

  1. Imádtam! <3 Istenem, siess a kövivel. :) Imádás van <3!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál <3 Imádás van <33

      Törlés
  2. Es most megint vathatok ket hetig....
    Istenem.. Ahh nagyon jo lett... De kinzol azzal hogy csak ket hetente vannak reszek :(

    VálaszTörlés
  3. Dràga Barby!
    Lehengerlően fantasztikus részt olvashattam/olvashattunk ismételten!
    Hàt hol is kezdjem (igen tudom az elejen kis anyám az elején...) de nagyon nehez...annyi minden van a fejemben ..
    Sok meglepetést kaphattunk
    Sok sok csavarral ami rengeteg kerdest von maga utan..
    Huha Jade rendesen 'kìnpadra' küldte a pasijàt :D
    És a főnökének tett beszòlàsàn rengetegett nevettem (na jo jo nem nevettem szakadttam a röhögéstől)
    És kiderült, hogy kivel beszélt Jade a réstletben amit megmutattàl nekünk
    Josh Istenem az a vallomàs
    És ha mind ez meg nem lenne eleg felbukkan Perrie és Zayn ... 'tegyunk ugy minrha nem ismernenk egy mast-pipa' es erre meg jön egy lapàt fordulat.. Perrie kedvesen felajàllja , hogy meghallgattja Jade-t...
    Ed el is indulnak...imadom ahogy fentartod az izgalmunkat es mindig jobban es jobban izzitod a torteneted miatt ego tuzunket...
    Eszmeletlenul jo volt ez a tortenet is
    Vissza terve Jade-hez ...eszmeletlenul ossze lehet most zavarodva
    Alex (akit szeret..)-Josh (aki az első szerelme és ez eros kotelek) -Zayn (aki megmentette aki sokmindent ebresztett benne...akinek baratnoje van..)-Perrie (aki Zayne baratnoje es aki eleg jo benyomast tett rà)
    Fuh van min gondolkoznia sok minden terén
    Köszönöm, hogy olvashattam!
    Ez a rész ia frenetikus volt!
    Jò hétvégét!
    A sok dolgod mellett pihenj is!
    BezTina (aki allando szajmenessel kuzd :D :()
    De na ami jo az jò sőőőtt!
    Na tenyleg megyek màr :D
    Szia

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó volt és már nagyon várom a kövit :)

    VálaszTörlés
  5. ÚRSITEN. EZ TÖKÉLETES LETT BARBY. Gyorsan siess vele! <3

    VálaszTörlés
  6. Erre a csavarra nem számítottam! Nem igazán lennék Jade helyében, szegényke most nagy dilemmába keveredett Josh visszatérése miatt. Perrie pedig olyan aranyos, tetszik, hogy nem egy hisztis plázacica!
    Miért van olyan érzésem, hogy Zayn és Josh ismerik egymást?
    Alig várom a kövi részt!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó lett.
    Már nagyon várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  8. Óóóó, imádtam, mint mindig. És Zayn-ről ez az egyik kedvenc képem, jó volt viszont látni. :)
    Nagyon várom a folytatást!
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen ez a kép tényleg asdfcgvjhbn <3 Köszönöm, hogy írtál <3

      Törlés
  9. Drága Barby! :)
    Húha, szóhoz sem jutok! Lehengerlő rész lett, megint csak. Mindig elgondolkozom, honnan jön neked a sok ötlet, a sok csavar, mert hihetetlen jó fordulatokat viszel a történetbe, és többek között ezért is jó olvasni - plusz mert lehengerlően írsz, komolyan, fantasztikusan. Szeretem a stílusodat, nagyon egyedi, és örülök, hogy rátaláltam a blogjaidra <3
    Csak így tovább: Gin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hey Angel! <3 Én is örülök, hogy összebarátkozunk ezáltal (is) <3 Meg a dicséreteket is köszönöm <3

      Törlés
  10. Imadom siess a folytatassal !!! *.* ❤❤❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett <3 :* Hamarosan jön :D

      Törlés