2015. szeptember 25., péntek

Második fejezet



Minden lány álma, hogy egyszer a mesébe illő megmentőjével töltsön el egy délutánt csak azért, mert a hercege nem akarja őt annyi trauma után egyedül hagyni. Bár én ezt nem bántam. 
Lassan sétáltunk az utcán, és egy csomót beszélgettünk, mire eszembe jutott bemutatkozni.
- Jade vagyok, amúgy - mondtam esetlenkedve, mire a titokzatos idegen, aki a vénáimban folyó vér szerint nem marad sokáig az, hanem pár percen belül elmondja a nevét, és így megtudhatom, hogy hogyan is hívják a megmentőm.
Lassított a léptein, majd a szemembe nézett, és úgy mondta ki azt a pár szót.
- Zayn vagyok. Zayn Malik - A szavai ismerősen csengtek, de nem tudtam honnan vagy miért.
- Megköszöntem már, hogy megmentettél? Nem tudom mihez kezdtem volna azzal a sráccal, de most komolyan? Pornó nézés helyett random eladókat akarnak megerőszakolni? - tettem fel a nagy kérdést, ami úgy látszik viccesen hatott, mert Zayn ajkai körül megjelent két nevetőgödröcske.
- Igen, vagy ezerszer. Nincs mit, csak jókor voltam jó helyen - közölte lazán, miközben a vállait a magasba emelte.
- Kétlem, hogy így lenne - feleltem csendesen, aztán hozzátettem: Amúgy hova megyünk?
Nem szeretem a meglepetéseket. Szimpi a srác, és komolyan nem tudom, mi lett volna velem nélküle, de attól még most ismertem meg. Nem megyek bele látatlan dolgokba.
- Remélem éhes vagy. A közelben van egy McDonald's. - Felém fordult, és mosolyra húzta a száját, mire kivillantak a fehér fogai.
Nem mertem bevallani neki, de farkaséhes voltam. Szótlanul haladtunk egy ideig az utcán, de éreztem, hogy már közel járunk a célhoz, mivel láthatóvá vált a cégér logója.
- Jól vagy? Mármint testileg remélem nem ért nagyon hozzád, de lelkileg? - kérdezte hirtelen mielőtt odaértünk volna.
- Igen, köszi. Szerintem minden rendben van, vagy lesz. Nem gáz - válaszoltam. - De tudod mit? - tettem fel neki egy kérdést, mire nagy szemekkel nézett rám. - Egyezzünk meg. Te nem kérdezed meg többet, hogy jól vagyok-e, én meg nem köszönöm meg újra és újra? Rendben? - böktem ki végre az ajánlatot, mire egy apró sokk után elfogta a nevetés.
- Rendben - válaszolta miután abbahagyta a nevetést.
- Most mi van? Ennyire azért nem volt vicces - fordultam felé dühösen, mintha haragudnék rá. De persze nem tettem. 
- Ne menj ügyvédnek. - Egyre több nevetőránc keletkezett az arcán, mire én se bírtam tovább nézni őt a durci tekintetemmel, és nekem is mosolyra húzódott a szám.
- Hé, szerintem nem volt rossz - viccelődtem tovább, de aztán odaértünk a gyorskajáldához. A fiú előrelépett, és udvariasan kinyitotta előttem az ajtót, majd beengedett. Bevártam míg ő is átslisszol a magától záródó bejáraton, és egymás mellett haladtunk a kassza felé.
- Sziasztok! - köszönt ránk a fiatal lány a pult mögül. - Mit adhatok?
- Mit kérsz? - nézett rám Zayn kíváncsi tekintetekkel. Felnéztem a táblára, és megakadt a tekintetem egy hívogató ételen.
- Csibeburger menüt kólával - válaszoltam a lánynak, mire ő beütötte a rendelést a gépbe, és Zaynhez fordult.
- Én egy BigMac-et, sajtburgerrel, kis krumplival és egy light kólával - diktálta be ő is a kérését, mire a pult mögött állók szorgoskodni kezdtek, és egy perc alatt elkészítették a rendelést.
A fiú felkapta a tálcát, és hátulról vezetett, hogy merre menjek. Az étterem színültig tele volt emberekkel, romantikázó párocskákkal és tinédzserekkel, akik valószínűleg nap mint nap itt költik el a zsebpénzüket.
Egy eldugott zugban találtunk magunknak helyet. Beültem a zöld álbőrrel felhúzott garnitúrára, Zayn pedig kihúzta a székét, és velem szemben helyezkedett el.
- Mennyivel tartozom? - kérdeztem megtörve a csendet.
A férfi kérdő tekintettel vizsgálgatott, majd megszólalt:
- Semmivel. Meghívtalak. - A tekintetében újra egy mosoly szikrája jelent meg.
Ő ezt élvezi? Élvezi, hogy ennyivel tartozok neki? Megmentett és még kajálni is meghív. 
Mit képzel? Ő nem... Nem a pasim! 
- De ezt nem csinálhatod - zártam le a vitát, és előhúztam a pénztárcámat az apró táskámból. Kinyitottam a szütyőt, és elővettem egy 5 dollárost, majd a tálca felé eső részére helyeztem. - Nem akarok tartozni neked. Azt se tudom ki vagy, csak a nevedet, de akkor sem. Nem szeretek az embereknek tartozni és kész. Így is megmentetted a szűröm attól a kreténtől.
Elmosolyodott. Tetszett neki, hogy forr a vérem. Adok én még neki dühöt annyira, hogy megemlegeti. 
- Meghívtalak, vita lezárva - mondta ki, és átnyújtotta felém a bankjegyet, de miután észrevette, hogy nem veszem el a kezéből, nemes egyszerűséggel letette az ebédem elé.
- De nem - vitatkoztam vele, és a pénz újra útra kelt a tálca másik irányába.
- De komolyan meghívtalak. Nem tartozol semmivel. Figyelj! Valószínűleg úgyse fogunk többet találkozni, ahogy vége lesz ennek az ebédnek. Az előbb éltél át egy szar szituációt. Egy faszfej gyerek meg akart erőszakolni. Annyit hadd tegyek már érted, hogy állom a kajádat - érvelt a saját álláspontja mellett. - Kérlek - tette hozzá, és nagy szemekkel figyelte a reakcióm.
- Ó basszus - csaptam az asztalra, mire mindenki elhallgatott, aki a helységben volt, aztán mikor látták, hogy minden rendben, visszafordultak az addigi teendőjükhöz. Vonjam magamra az emberek figyelmét: pipa. - Köszönöm - feleltem halkan.
- Megbeszéltük, hogy nem köszönsz semmit - kacsintott rosszfiúsan, mire egy kósza mosoly vett erőt rajtam.
Ezt a pillanatot választotta valaki, hogy felhívjon, mivel a táskámban megszólalt a Worth It
- Basszus - csúszott ki a számon, majd elkezdtem kotorászni a táskámban, de a mobilom csak nem akart előkerülni. A zene csak szólt, és csak a szerencsémnek tudtam be, hogy nem érdekelt senkit. Nem érdekelt, kipakoltam a táskám egész tartalmát. Előkerült rágó, zsepi, néhány rajzom, zsepikre firkált rajzok, a kulcscsomóm és még több rajz. Természetesen legutoljára a telefonom került elő a táskám bugyraiból.
- Szia - szóltam bele ziláltan mikor felvettem.
- Szia, édes - szólalt meg egy szívmelengető hang a vonal másik oldaláról. Alex hívott. Felnéztem, és láttam, hogy Zayn a "műveimet" nézegeti sorra.  - Haza tudsz jönni? Kivételesen szabad a délutánom, és gondoltam együtt tölthetnénk. Kihasználhatnánk az alkalmat. - Hangjában a jól ismert rosszfiús humor jelent meg. De én ezt is szerettem benne. 
- Hmmm. Csábító - mondtam neki halkan, nem akartam, hogy ezt a velem szemben ülő férfi is meghallja. - Indulok - böktem ki a végére. Valahogy kimagyarázom. 
- Mi a baj? - nézett rám Zayn kérdő tekintettel, mikor megszakítottam a vonalat. Gyorsan pakoltam vissza az összes cuccomat a helyére, nem érdekelt, hogy mekkora rumli lesz benne. Mindig az van ott, vajon miért nem találok benne semmit? 
- Semmi, de most sietnem kell haza. - Tudom, elég gyatra kifogás, de na. Mennem kell és kész. A fiú arcára gondolkodás jelei ültek ki és rengeteg kérdés, amit nem tudott hová tenni. - És köszönöm azt, amit ma értem tettél. Tényleg. Meg az ebédet is. De tényleg mennem kell.
Gyorsan felálltam, oldalazva átjutottam a két asztal között, majd az ajtó felé vettem az irányt. Mikor elmentem mellette, hallottam egy csendes sziát, de már nem fordultam vissza rá.
Erőteljesen csörtettem ki az étteremből, kinyitottam az ajtót, majd hagytam magam után becsukódni. Mikor kiléptem, megcsapott a friss levegő illata, és már nem éreztem semmit, csak szabadságot. Egy megálló választott el busszal a szalontól, és onnan már csak egy hazáig, amit minden nap bliccelni szoktam. A lámpa előttem váltott át pirosra, mire én nagy szitkozódva megálltam, mire az autósereg megindult, és szemlátomást a busz is pont most akart beparkolni a megállójába. Várjak még egyet vagy siessek még gyorsan át? 
Átmegyek - döntöttem el magamban. Az egyik sofőr pont lemaradt annyi ideig a másiktól, hogy átérjek, mielőtt elütne. Sietni fogok. 
Körültekintettem megint, készen, hogy átsprintelem a két párkány közötti távolságot. Mikor az autó elviharzott előttem, leléptem a járdáról, és nekiveselkedtem az útnak.
De egy hang félbeszakította a tervem.
- Jade! - kiáltotta a hang, mire hátrafordultam, és Zayn állt a gyorskajálda előtt, és engem szólongatott.
Az egész olyan gyorsan történt.
Még egy fék hangját hallottam, aztán elsötétült körülöttem a világ.

28 megjegyzés:

  1. IMADOM!uristen annyira jo, csak kár, hogy rovidek..Nagyon várom a kovi részt.Siess! :)

    puszi xxE

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm <3 Egyre hosszabbak lesznek a részek :D Csak itt még... Bele kellett jönnöm a történetbe :D vagy nem is tudom... De köszönöm a véleményt, nagyon sokat jelent a kommented :) <3

      Törlés
  2. Juuj! Barby! En eddig tevhitben eltem! Total asszitem', hogy Zayn a bantalmazo!:0 :'D nah, mindegy igy meg jobb ;) nagyon izgulok mi lesz! Siess*.*♥ :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zayn? Bántalmazó? A mi Zaynünk? :o SOHA <3 Nem szoktam hazudni se a való életben, sem írásban :D De örülök, hogy így is tetszett :)

      Törlés
  3. Jaj, de cukor ez a Zayn! Már nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz Jade-del! Az biztos, hogy nem Alex-szel fogja tölteni a délutánt. Egyébként az én táskám is ilyen kis "telefonnyelő" :).
    Várom már a kövi részt, szebbé teszed a péntekjeimet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, ki gondolta volna :D <3 (khm én, mert hát akkor is ZAYN MALIK-ről beszélünk! :D *.* ) Igen, a telefonos sztori velem is előfordult már :D És köszi <3

      Törlés
  4. Szia!
    Te..te.. én ebben a pillanatban úgy de úgy szeretlek ...pont itt abbahagyni????
    Nagyon élvesztem. Fantasztikusan irsz. Imàdom ahogyan a szàlakat forgatod :) és még csak az elején jàrunk huha..
    Màr is vàrom a következőt.
    Jò hétvégét
    Szia

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Te..te.. én ebben a pillanatban úgy de úgy szeretlek ...pont itt abbahagyni????
    Nagyon élvesztem. Fantasztikusan irsz. Imàdom ahogyan a szàlakat forgatod :) és még csak az elején jàrunk huha..
    Màr is vàrom a következőt.
    Jò hétvégét
    Szia

    VálaszTörlés
  6. Szia!
    Te..te.. én ebben a pillanatban úgy de úgy szeretlek ...pont itt abbahagyni????
    Nagyon élvesztem. Fantasztikusan irsz. Imàdom ahogyan a szàlakat forgatod :) és még csak az elején jàrunk huha..
    Màr is vàrom a következőt.
    Jò hétvégét
    Szia

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... Nem úgy érdekes, ha a legjobb résznél hirtelen puff, és várni kell két hetet? :D

      Törlés
  7. Fantasztikus! :-) :-)
    Egyszerűen imádom! :-D :-D
    De a legeslegjobb résznél hagytad abba :'(

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Már nagyon vártam a részt, ami most is remekül sikerült! :) Nagyon tetszett!
    Ilyen befejezést.. te jó ég! De tudom, hogy ez az írók legkedveltebb eszköze, a függővég. Ami olvasóként már nem olyan jó buli! :)
    Alig várom a folytatást!
    Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hogy kommentet is írtál <3 Hát igen, mi írók ezt nagyon szeretjük :D Sikerül pont azt a véget megtalálni, ami az olvasók idegeire megy azt hiszem... :D :)

      Törlés
  9. Jesszus. Köszönjük. Pont a végére.
    Siess vele! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minek a végére? :D És nincs mit, bármi is az :) <3

      Törlés
    2. Hát pont a legizgalmassabkor hagytad abba💛

      Törlés
    3. De holnap már jön a kövi! :D

      Törlés
  10. Ez nagyon cool....... Már várom a folytatást!!! ;)

    VálaszTörlés
  11. Woowww! Ne várj hosszu komit mert még mindig a sokk alatt állok... hamar kövit! Nagyon joooo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért köszönöm, hogy ezt is megosztottad velem :D ❤

      Törlés
  12. Nagyooooon jó lett!! :) várom a kövit! <3

    VálaszTörlés
  13. Annyira jó ez a rész!!<3
    Várom a következőt!! :);)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ❤ Sajnos csak jövő péntekre ígérhetem :(

      Törlés