Prológus

Nem gyakran terveztem ilyen bevezetőszöveget írni, de most mégis megteszem, hiszen megérdemlitek. Megérdemlitek, miután már 66 ember bizalmát megkaptam a történet alapszálával. Nagyon szépen köszönöm ennek a több mint félszáz olvasónak, hogy még publikálás előtt megtisztelt a feliratkozásával. Tényleg, nagyon hálás vagyok. 
Tudom, nem lett egy nagyon hosszú rész, de remélem tetszeni fog, és úgy gondoljátok majd, hogy megérte rá várni! 

Nagyon szépen köszönöm,
Barby

"Yeah, we're fire, we are on fire
We're on fire now!"

Nap mint nap egy büdös tetoválószalonban élem az életem. Nem egy álom meló, de nekem pont megfelel. Rühellem a rózsaszín cicababákat, akiket az anyuci-apuci pénzel egészen addig, amíg fel nem dobják a talpukat. Jó élet, nem? Na az enyém ennek pont az ellentéte...

*          *          *

- Jade! Vendég! - üvöltött a főnököm, Dave. Annyira nem kedvelem a pasast, de sokat fizet, így nem akarom kirúgatni magam innen.

Az ajtóban egy magas, fekete hajú, húsz év körüli fiú, vagy inkább férfi állt. Látszott, hogy nem először jár ilyen helyen. Alkarján a bőre színe már alig látszik, helyette különböző minták tömkelege díszelgett rajta. Arcán már apró borostát hagyott a férfivá válás. 

Lassan közeledtem hozzá. A légkondi miatt vörös hajam a saját maga útjára kelt. 

Mikor odaértem mellé, a férfi végigsiklatta a tekintetét rajtam. Hasam fölé érő apró pólócska belátást engedett a köldökömben ékeskedő piercingre, rövid szoknyám pedig vékony lábaimra. A vendég tekintete megállt a bakancsomon, és egy jót mosolygott rajta. Nem látott még lányon bakancsot?! 

- Jöjjön! - törtem meg a csendet, és mutattam az éppen szabad asztal felé.

- Tegezz, ha kérhetlek - hangzott a válasz. " A vendég kérése parancs" - mondogatta mindig Dave. Igaz, elég fiatal, sőt velem egyidős, nem is tudom, hogy jutott eszembe magázni. Elég szar napom van, úgy tűnik. Mostanában elég sokat veszekszünk Alex-szel, azóta nem nagyon tudok másra figyelni. Kapott egy jó állást, de ahhoz el kellene költöznie, és vinni akar engem is. De én nem akarok menni! 

- Hello! Itt vagy? - húzott ki a gondolataim közül egy hang. A férfié.

Idő közben odaértünk a székekhez és le is ültünk.

- Ööö persze - válaszoltam dadogva. 

- Oké, csak elbambultál - mondta. Basszus! Már megint?! Valamit kezdenem kell az 'Alex témával', mert ki fognak rúgni, ha így folytatom...

- Van már ötleted, hogy mit szeretnél, vagy adjak mintát, és esetleg azt átalakíthatom? - tettem fel a kérdést, amit minden vendégnél meg kell tennem, és egy idő után kicsit idegesítő, hogy az emberek mennyire döntésképtelenek. Én mindig úgy vagyok vele, hogy ami megtetszik, azt fel is varrom. Jó, persze addig, amíg ízléses... Azért annak is vannak határai. 

- Még nem tudom, mit szeretnék. Csak erre sétáltam, és gondoltam, miért ne csináltatnék egy új tetkót. Vicces, mi? - mosolygott, hogy kivillantak tökéletes fogai. Hogy lehet egy embernek, ilyen tökéletes fogsora? 

- Ja - mondtam és ránéztem. Mióta belépett, levette a dzsekijét, így csak egy fekete ujjatlanban ült előttem, ami látni engedte kidolgozott karizmát és a válláig felnyúló minták sokaságát. Wow. És még ízléses is... Nem úgy nézett ki, mint egy motoros vagy nem tudom, hogy mi, hanem leginkább egy olyanra hasonlított, aki menőzésből varratta tele magát. Fülébe egy közepes méretű fültágítót lövetett. 

Gyorsan elővettem a mintákat, és elétoltam őket. A nagyrészét én terveztem, de ezt senki sem kérdezte meg sose eddig... Ő kinyitotta a legfelsőt a kupacból, és elkezdte lapozgatni. Hirtelen abbamaradtak a lapok zajai. Erre felfigyeltem.

- Ezt kérném - mutatott egy madárra. Szerintem megtalálta a legegyszerűbb rajzot az egész készletben. Egy egyszerű galambot ábrázolt az alap. Ennyi. - A kezemre, ide - Most vettem észre, hogy milyen szép kezei vannak. Hosszú ujjakkal és nagy tenyérrel. A bal mutatóujjával a jobb oldali kisujja fölé bökött. 

- Rendben - mondtam, és már vettem is elő a tűt és a tintát. 

A madár hamar megvolt. A srác fizetett, és már indult is kifele az ajtón, de mielőtt kilépett volna, utoljára hátrafordult.

- Amúgy azokat a képeket te rajzoltad? - szögezte nekem a kérdést. 

Erre a mondatra elpirultam, pedig nem szokásom. 

- Igen - válaszoltam neki egyszerűen.

- Nagyon jók lettek - mondta, és mosolyogva kacsintott egyet, majd kilépett az ajtón.